Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Felmentette Bán Tamást a fővárosi közgyűlés a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatói tisztségéből, helyére az Index információi szerint Szarvas Ferenc, a MÁV volt vezérigazgatója kerülhet, Bán pedig a BVK igazgatóságának elnökeként folytatja.
Csütörtöki ülésén felmentette Bán Tamást a fővárosi közgyűlés a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatói posztjából. Az Index szerint a férfi maga kezdeményezte felmentését, mert belefáradt az operatív munkába. Bán a jövőben a BVK igazgatóságának elnökeként folytatja. Az oldal úgy tudja, hogy a BVK új vezérigazgatója Szarvas Ferenc, a MÁV volt vezérigazgatója lesz, akit pályáztatás nélkül nevezhet majd ki a posztra a közgyűlés október elején – írja az Index.